Categorii echipamente

 

FELVÉTELI

SZÍNHÁZ ÉS FILM KAR; MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZET

2021. július – szeptember

 

I. Alapképzés Színháztudomány (Teatrológia)

A jelentkező – a beiratkozási dokumentumokkal együtt – lead egy motivációs levelet. Ebben bemutatja általános kulturális-színházi érdeklődését (elolvasott darabok, megnézett előadások) illetve kulturális fogyasztási szokásait. Beszámol a választott képzéshez köthető esetleges tapasztalatairól (dramaturgiai-forgatókönyvírói munka – kritika, kulturális újságírás). A végső jegy a jelentkező érettségi átlaga/másoddiplomások esetén a záróvizsga átlag (50%) illetve a motivációs levél (50%) alapján kerül kiszámításra.
Mentesülhetek a felvételi alól?
10-es osztályzattal nyernek felvételt azok a diákok, akik középiskolában, a Tanügyminisztérium által szervezett magyar nyelv és irodalom, művészettörténet, filozófia, idegennyelv vagy valamely művészeti tantárgyverseny verseny országos szakaszán I. helyezést értek el – és a beiratkozásnál bemutatják az elnyert diplomát.

 

II. Alapképzés Színművészet

A felvételi vizsga során a jelentkezőnek szakmai kompetenciáit kell bemutatnia a felvételi bizottság számára. A felvételi során a tanári kar a jelentkező személyiségére, világlátására, érzéseire és gondolataira is kíváncsi, ezeket is figyeli, a személyes beszélgetésen túl az előre betanult anyagokon keresztül. A felvételi vizsga két fordulóból áll. Az első forduló kizáró jellegű. A második fordulóból az adott év keretszámai alapján a vizsgabizottság eldönti melyik hallgatók feleltek meg az elvárt kritériumoknak. A jelentkezőnek a felvételi vizsgára el kell készítenie egy repertoárt, melynek egy részét az egyetem által kijelölt listából, másik részét szabadon választja ki. A repertoárban verseknek, monológoknak és daloknak is szerepelniük kell. A jelentkezőnek érdemes szem előtt tartania a sokszínűséget, hogy minél komplexebb képet tudjon magáról mutatni a felvételi során. A repertoár mellett a vizsgabizottság improvizációs gyakorlatokon keresztül próbálja felmérni a jelentkező olyan szakmai kompetenciáit, mint a reakciókészség, rugalmasság, alkalmazkodás, spontaneitás, kreatív fantázia stb.

A felvételi követelményekről, menetről és naptári beosztásáról minden évben részletes tájékoztatást ad a Színház és Film Kar honlapja.

 

MEGJEGYZÉS: A legkisebb felvételi átlag nem lehet kisebb, mint 5 (öt).

 

  1. JÚLIUSI FELVÉTELI NAPTÁR:

július 12-15: a jelentkezők beiratkozása

július 16: a beiratkozott jelöltek listájának kifüggesztése

július 17. I. SZAKASZ (kizáró jellegű vizsga)

július 18. II. SZAKASZ (I. próba műhelymunka, II. próba monológ)

július 19: EREDMÉNYEK KIFÜGGESZTÉSE

július 20-21. A bejutott jelentkezők megerősítik az ingyenes (államilag finanszírozott) és fizetéses (tandíjköteles) helyeiket (14:00 óráig).

július 29. A felvételt nyert hallgatók VÉGLEGES listájának kifüggesztése.

A vizsgák pontos ütemezése megjelenik a kar hirdetőtábláján / honlapján

 

  1. SZEPTEMBERI PÓTFELVÉTELI NAPTÁR:

szeptember 6-8: a jelentkezők beiratkozása

szeptember 8: a beiratkozott jelöltek listájának kifüggesztése

szeptember 9. I. SZAKASZ (kizáró jellegű vizsga)

szeptember 10. II. SZAKASZ (I. próba műhelymunka, II. próba monológ)

szeptember 13: EREDMÉNYEK KIFÜGGESZTÉSE

szeptember 14. A bejutott jelentkezők megerősítik az ingyenes (államilag finanszírozott) és fizetéses (tandíjköteles) helyeiket (14:00 óráig).

szeptember 15. A felvételt nyert hallgatók VÉGLEGES listájának kifüggesztése.

A vizsgák pontos ütemezése megjelenik az kar hirdetőtábláján / honlapján

 

III. Mesterképzés – Kortárs Színház

 

A Kortárs Színház magyar nyelvű magiszteri képzésre a Színház és Színművészet szakterületen diplomázott jelöltek (színész, bábszínész, koreográfus, teatrológus), illetve az ehhez kapcsolódó társterületeken végzettek (pl. nyelv és irodalom) jelentkezhetnek. A szakon folyó oktatás a művészetelméleti és gyakorlati tudás elmélyítését és gyakorlatba ültetését célozza meg.

MEGJEGYZÉS: A szóbeli vizsgákat csak eljárási kritériumok alapján lehet megfellebbezni.

FIGYELEM: A bejutási jegy átlaga nem lehet kisebb, mint 6-os.

 

FELVÉTELI NAPTÁR

 

Kortárs Színház (Színművészet és Színháztudomány) – 2021 július

július 12 – 15. a jelentkezők beiratkozása
július 16. A beiratkozott jelöltek listájának kifüggesztése
július 19. FELVÉTELI – interjú: az alkotói vagy kutatási terv bemutatása
július 20. EREDMÉNYEK KIFÜGGESZTÉSE
július 21-22. A bejutott jelentkezők megerősítik az ingyenes (államilag finanszírozott) és fizetéses (tandíjköteles) helyeiket (14 óráig);
július 29. A felvételt nyert hallgatók VÉGLEGES listájának kifüggesztése.

 

FELVÉTELI NAPTÁR

 

Kortárs Színház (Színművészet és Színháztudomány) – 2021 szeptember

szeptember 6 – 8. A jelentkezők beiratkozása
szeptember 8. A beiratkozott jelöltek listájának kifüggesztése
szeptember 11. FELVÉTELI – interjú: az alkotói vagy kutatási terv bemutatása
szeptember 13. EREDMÉNYEK KIFÜGGESZTÉSE
szeptember 14. A bejutott jelentkezők megerősítik az ingyenes (államilag finanszírozott) és fizetéses (tandíjköteles) helyeiket (14 óráig);
szeptember 15. A felvételt nyert hallgatók VÉGLEGES listájának kifüggesztése.

 

A vizsgák pontos ütemezése a kar honlapján jelenik meg.

 

FELVÉTELI – SZÜKSÉGES IRATOK

 

Feltétel: • befizetett eljárási díj és felvételi díj (befizethető a Színház és Televízió Kar székhelyén, a Kogalniceanu u. 4. sz. alatti pénztárában, vagy postai utalványon a Kolozsvári Államkincstárnál (Trezoreria Cluj) UBB 4305849 számmal nyitott RO35TREZ21620F330500XXXX számlaszámra (IBAN). Utalványon történő befizetés esetén kötelező feltüntetni „Taxă de procesare şi/sau admitere pentru Facultatea de Teatru şi Televiziune;” FIGYELEM: a befizetést igazoló nyugta (vagy a felmentésre jogosító iratok) eredeti példányát be kell tenni a jelentkezési dossziéba.

 

A. A jelentkezési dosszié tartalma ALAPKÉPZÉS-re (átlátszó irattartó fóliában leadandó):

 

1. érettségi bizonyítvány vagy ezzel egyenértékű okirat, mellé az anyakönyvi kivonat (Másoddiplomás képzésre jelentkezők beadják korábbi felsőfokú végzettségüket igazoló diplomájuk vagy az ezzel egyenértékű okirat eredeti példányát is. Azon jelentkezők, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak egy másik egyetemen vagy szakon, az érettségi bizonyítvány mellé kötelező módon csatolnak egy eredeti igazolást is hallgatói státusukról, annak formájáról (tandíjmentes vagy tandíjköteles), és arról, hogy az elmúlt tanévben megszereztek minimum 30 kreditet.)

2. születési bizonyítvány másolata és az eredeti felmutatása, a helyben történő hitelesítéshez

3. típus orvosi igazolás („clinic sănătos” megjegyzéssel – ne legyen régebbi 30 naposnál)

4. 3 darab igazolványkép 5. az eljárási és felvételi díjak kifizetését igazoló nyugta eljárási díj: 30 RON (szakonként – több szakra való jelentkezés esetén külön [külön postai utalványon] fizetendő) felvételi díj: színművészeti – első vizsgaforduló 150 RON, második vizsgaforduló 100 RON* színháztudomány (teatrológia) – 150 RON film, fotó, média – első vizsgaforduló 150 RON, második vizsgaforduló 100 RON* * a második vizsgaforduló díját csak a második vizsgafordulóra továbbjutott jelölteknek kell befizetniük

A befizetett díjakat nem térítjük vissza! (A felvételi díj alól felmentést kérő hallgatók beadják az erre feljogosító iratok eredeti példányát. A díjak befizetése alól felmentést kaphatnak a Tanügyminisztérium hatáskörébe tartozó intézményekben oktató szülők gyermekei, a BBTE alkalmazottai és azok gyermekei, az árvák, valamint a gyermekotthonban felnőtt jelentkezők. FIGYELEM: a díjbefizetés alóli felmentés egy alkalommal, egy szakra kérhető!)

6. az online előiratkozás eredménye kinyomtatva, aláírva

7. személyi igazolvány fénymásolata és az eredeti felmutatása, a helyben történő hitelesítéshez

8. hiánytalanul kitöltött jelentkezési űrlap

Letölthető jelentkezési lap alapképzésre felvételizőknek
Tandíjas helyre bejutóknak (négy részletben lehet befizetni az összeget): színművészet szakon az éves tandíj 5000 lej, színháztudomány szakon 4000 lej az éves tandíj, a mesterin 5000 lejt kell fizetni egy évre.
Van mód tandíjcsökkentés igénylésére! Azoknak, akik még egy BBTE-s szakra járnak, vagy akik már beiratkozáskor kifizetik a teljes összeget.

 

B. A jelentkezési dosszié tartalma MESTERI-re (átlátszó irattartó fóliában leadandó):

 

1. licenc (záróvizsga) bizonyítvány vagy ezzel egyenértékű okirat

2. érettségi bizonyítvány 3. születési bizonyítvány másolata és az eredeti felmutatása, a helyben történő hitelesítéshez

4. 3 darab igazolványkép

5. az eljárási és felvételi díjak kifizetését igazoló nyugta (eljárási díj: 30 RON, felvételi díj: 150 lej)
Az eljárási és felvételi díjak alól felmentést kérő hallgatók beadják a felmentésre feljogosító iratok eredeti példányát. A díjak befizetése alól felmentést kaphatnak a Tanügyminisztérium hatáskörébe tartozó intézményekben oktató szülők gyermekei, a BBTE alkalmazottai és azok gyermekei, az árvák, valamint a gyermekotthonban felnőtt jelentkezők. FIGYELEM: a díjbefizetés alóli felmentés egy alkalommal, egy szakra kérhető!
6. nyelvvizsga bizonyítvány

7. típus orvosi igazolás („clinic sănătos” megjegyzéssel – ne legyen régebbi 30 naposnál)

8. személyi igazolvány másolata és az eredeti felmutatása, a helyben történő hitelesítéshez

9. hiánytalanul kitöltött jelentkezési űrlap

10. egy példány a felvételin bemutatott kutatási terv leírt szövegéből
Letölthető jelentkezési lap mesterire felvételizőknek

 

 

SZÍNHÁZ ÉS FILM KAR; MAGYAR FILM ÉS MÉDIA INTÉZET

2021. július – szeptember

 

Szak: Film, Fotográfia, Média (3 év)

Szakosodási lehetőségek:*

  • Film- és televízió operatőr
  • Multimédia: vágó – hangtechnikus

* A Film, fotográfia, média szakos hallgatók a képzés második évétől két szakirány közül választanak. Abban az esetben, ha az adott szakirányra jelentkezők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyek számát, az elosztás az első tanévben elért tanulmányi átlag alapján történik. (Lásd a Film, fotográfia, média szak szakosodási irányaira vonatkozó rangsorolási szabályzatot a Színház és Film Kar weboldalán).

 

Felvételi kritériumok (érettségi bizonyítvánnyal vagy alapképzéses oklevéllel rendelkezők esetében):

Első szakasz (kizáró jellegű):

Online portfólió-vizsga

Beiratkozáskor a felvételiző a kar által kijelölt online felületre tölti fel saját alkotásaiból álló portfólióját, amely fotós vagy filmes munkáit mutatja be. A beiratkozás a visszaigazolást követően válik véglegessé. A portfólió tartalmát a jelölt az online vizsga keretében ismerteti.

 

A portfólió tartalmazhat:

  • Egy maximum 3 perces audiovizuális alkotást HD formátumban, vagy
  • Egy legfeljebb 10 – fekete-fehér vagy színes fényképből álló – sorozatot, maximum két választott téma alapján jpg. formátumban (min. 1280×720 pixel felbontásban)

 

A felvételizők meghallgatása egyénileg történik. A jelentkező az első szakasz után átmenő vagy elutasított minősítést kap. A második szakaszban való részvétel feltétele az első forduló átmenő minősítéssel való teljesítése. Az eredmények a forduló végén a kari honlapon válnak elérhetővé.

Értékelési szempontok:

  • A jelölt érdeklődése az audiovizuális műfajok iránt;
  • A portfólióban szereplő munkák bizonyítják a felvételiző audiovizuális ismereteit és készségeit;
  • A portfólió megfelel a szakterület követelményeinek;
  • A jelölt helyesen használja az audiovizuális szakterülethez kapcsolódó fogalmakat és elméletet;
  • A portfólióban szereplő anyagok koncepcióját a felvételiző megfelelően ismerteti.

 

Megjegyzés: Azon jelentkezők, akik a Magyar Film és Média Intézet fotópályázatán első helyezést érnek el, a Film, fotográfia, média szak felvételijének első szakaszában automatikusan átmenő osztályzatot kapnak. Ebben az esetben a nyertes oklevél vagy igazolás bemutatása kötelező.

 

Második szakasz:

Online szóbeli vizsga

A második szakasz a megadott címlista alapján történő film-, illetve festmény-elemzésből áll.

  • Első forduló: a kötelező filmográfiából választott filmrészlet elemzése – a végső jegy 50%-a
  • Második forduló: festmény-elemzés tartalom és művészeti formák szempontjából – a végső jegy 50%-a

A felvételiző a választott tételekkel kapcsolatos kérdésekre válaszol. Ajánlott mind a kötelező, mind a fakultatív filmográfia, illetve bibliográfia ismerete.

Az első és második forduló értékelése a felvételi bizottság által adott jegyek átlaga alapján történik (két tizedesjegy pontossággal feltüntetve).

Az interjúk rögzítésre kerülnek, amelyhez a felvételizők hozzájárulásukat adják. A rögzített felvétel kizárólag értékelési célt szolgál.

 

A második szakasz értékelési szempontjai:

  • A felvételiző az elemzett anyagot (festmény/film) irányzat, műfaj, stílus és korszak szempontjából helyesen határozza meg;
  • Helyesen nevezi meg az elemzett mű (festmény/film) szerzőjét és tárgyát;
  • Helyesen és összefüggően elemzi az adott festményre és a filmre vonatkozó vizuális elemeket;
  • A bemutatott alkotások elemzése során az esztétikai/narratív kifejezések terminológiája megfelelő;
  • Kritikai szempontok alapján elemez és érvel;
  • Helyesen fejezi ki magát, és megfelelően használja az adott szakkifejezéseket.

 

A végső jegy a második szakasz két fordulójában elért osztályzatok átlaga.

 

Pontegyenlőség során a végső sorrend kialakítása az érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők esetében:

  • A második szakasz első fordulójának jegye (a kötelező filmográfiából választott filmrészlet elemzése)
  • Az érettségi vizsga átlageredménye alapján történik

Pontegyenlőség során a végső sorrend kialakítása az egyetemi végzettséggel rendelkezők esetében:

  • Az érettségi vizsga, illetve
  • A felsőfokú oklevél átlageredménye alapján történik

 

A felvételire való felkészülés során a jelentkező az alábbi kötelező filmográfiát és ajánlott bibliográfiát tanulmányozza:

FILMOGRÁFIA:

ROMÁN FILMEK

  1. Pădurea spânzuraţilor (rendező: Liviu Ciulei, 1964)
  2. Moartea domului Lăzărescu (rendező: Cristi Puiu, 2005)
  3. Nunta de piatră (rendező: Dan Piţa, Mircea Veroiu, 1973)
  4. 4 luni, 3 săptămâni și 2 zile (rendező: Cristian Mungiu, 2007)

 

NEMZETKÖZI FILMEK

  1. Pulp Fiction (rendező: Quentin Tarantino, 1994)
  2. American History X (rendező: Tony Kaye, 1998)
  3. L’Eclisse (rendező: Michelangelo Antonioni, 1962)
  4. The Shawshank Redemption (rendező: Frank Darabont, 1994)
  5. Otto e mezzo (rendező: Federico Fellini, 1964)
  6. Parasite (rendező: Bong Joon Ho, 2019)

 

MAGYAR FILMEK

  1. Bibliothéque Pascal (rendező: Hajdú Szabolcs 2010)
  2. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (rendező: Reisz Gábor, 2014)
  3. Szerelem (rendező: Makk Károly, 1971)
  4. Zöldár (rendező: Gaál István, 1965)
  5. Kontroll (rendező: Antal Nimród, 2003)

 

AJÁNLOTT BIBLIOGRÁFIA:

  1. Tokaji András: Fényképezés a szabadban, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1977;
  2. Szilágyi Gábor: A fotóművészet története, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Képzőművészeti Zsebkönyvtár sorozat, 1982;
  3. Szabó Gábor: Filmes könyv-Hogyan kommunikál a film? Budapest, Ab Ovo kiadó, 2002;
  4. Beke László: Műalkotások elemzése. A gimnáziumok I-III. osztálya számára, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2010;
  5. Kovács András Bálint: Mozgóképelemzés, Budapest, Palatinus, 2009.

 

MEGJEGYZÉS: A felvételi vizsga esetében fellebbezés kizárólag annak lebonyolítására vonatkozóan történhet.

MEGJEGYZÉS: A sikeres felvételhez szükséges jegy nem lehet kevesebb, mint 5 (öt).

A 2021-es júliusi felvételi időbeosztása:

Július 12–15. Felvételi beiratkozás

Július 16. A beiratkozottak listájának kifüggesztése

Július 19–20. Első vizsgaforduló – kizáró jellegű*

Július 21–22. Második vizsgaforduló

Július 23. Eredményhirdetés (14:00 óra után)

Július 26–27. A sikeresen felvételizett diákok által történő visszaigazolás az ingyenes vagy fizetős helyek elfoglalására (14:00 óráig)

Július 29. A végleges listák kifüggesztése

 

*A jelentkezők számától függően az első és második forduló egy vagy két nap alatt kerül lebonyolításra.

A vizsgák pontos időbeosztása a kari hirdetőtáblán/ honlapon lesz elérhető.

 

A 2021-es szeptemberi pótfelvételi időbeosztása:

Szeptember 6–8. Felvételi beiratkozás

Szeptember 8. A beiratkozottak listájának kifüggesztése

Szeptember 9. Első vizsgaforduló – kizáró jellegű

Szeptember 10. Második vizsgaforduló

Szeptember 13. Eredményhirdetés

Szeptember 14. A sikeresen felvételizett diákok által történő visszaigazolás, az ingyenes, vagy fizetős helyek elfoglalása (14.00 óráig)

Szeptember 15. A végleges listák kifüggesztése

 

 

BEIRATKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES IRATOK

 

A beiratkozás ONLINE történik. A jelentkezők a megadott internetes platformra feltöltik az aláírt, és szkennelt dokumentumokat. Kivételt képeznek ez alól a kért 3×4 cm-es fényképek, amelyeket – a szemtől-szembe történő oktatás megkezdésekor –személyesen kell felmutatni. A felvételiző vállalja a felelősségét annak, hogy a benyújtott iratok és dokumentumok eredetiek és hitelesek. Erre vonatkozóan a felvételizőnek saját felelősségre aláírt nyilatkozatot kell tennie.

Szükséges iratok – szkennelve:

(elérhető: https://teatrufilm.ubbcluj.ro/wp-content/uploads/2020/07/Fisa-de-inscriere-la-admitere-nivel-licenta.pdf 2. oldal)

  • A felvételi díjak (beiratkozási- és részvételi díj) kifizetését igazoló dokumentumok

 

 

A SZÍNHÁZ ÉS FILM KAR felvételi vizsgáinak megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó szabályzata, a szemtől-szembeni oktatás felfüggesztése esetén, 2021. július – szeptember, Mesterképzés (MA)

Figyelembe véve a 2020. március 16-i, a Románia területén bevezetett rendkívüli állapotra vonatkozó 195/2020. sz. Határozatot, illetve a SARS-CoV-2 fertőzés terjedésének megakadályozására elfogadott nemzeti szintű intézkedéseket, valamint a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szemtől-szembeni oktatás felfüggesztésére, és online módon való lebonyolítására vonatkozó határozatát; a Színház és Film Kar 2021. júliusi és szeptemberi felvételi szabályzata a kari tanács döntésének értelmében az alábbi – online – lebonyolításra vonatkozó rendelkezésekkel egészül ki.

 

Kisjátékfilmes mesteri program

Bolognai rendszerű, akkreditált képzés

Tanulmányi forma: nappali

Tanulmányok ideje: 4 félév

Program típusa: szakirányú mesteri képzés

 

A szakirányú képzés leírása:

A mesteri képzés elsősorban azoknak szól, akik alapképzésen (BA) diplomát szereztek film, fotó, média, filmológia, előadóművészet (rendezés), kommunikáció vagy újságírás szakon. A szak nyitott más szakterületen végzett érdeklődők számára is, amennyiben a jelentkező érdeklődik a kisjátékfilm-készítés iránt, és alapfokú fotós és/vagy filmes tapasztalattal rendelkezik.

A képzés során a diákok hazai és magyarországi oktatók, valamint elismert filmes szakemberek segítségével sajátíthatják el a szakmai tudást a kisjátékfilm-készítés területén. A kis létszámú képzés lehetővé teszi az intenzívebb egyéni- és csoportmunkát, a csapatszellem kialakítását, a személyesebb tanár-diák kapcsolatot, amely – az egyéni konzultációkon túl – a záróvizsgára való alapos felkészülést is segíti. A két év végeztével a diákok saját rövidfilmes projektükkel – dokumentumfilm, animáció, vagy egyéb fikciós műfaj keretében – abszolválják a képzést.

Felvételi tudnivalók

A felvételi során a bizottság egy online, magyar nyelvű interjú keretében méri fel a jelentkező általános ismereteit az adott szakterületen (játékfilm, dokumentumfilm, animáció). Ugyanekkor mutatja be a felvételiző az egyéni kisjátékfilm-tervét.

A projektnek tartalmaznia kell a jelentkező motivációját, a javasolt téma relevanciáját, a munkaterv vázlatát, egy rövid szinopszist az elkészítendő filmről, illetve annak célközönségét, és megvalósíthatósági lehetőségeit.

Az online interjú lebonyolítása előtt a jelentkezők e-mail-ben értesülnek azon felület pontos elérhetőségéről, amelyen a meghallgatás zajlik. A jelölt feladata az interjúhoz szükséges technikai feltételek (működő webkamera és mikrofon) megteremtése. Az interjúk rögzítésre kerülnek, amelyhez a felvételizők hozzájárulásukat adják. A rögzített felvétel kizárólag értékelési célt szolgál.

 

Értékelési szempontok:

  • A rövidfilm-projekt relevanciáját illető érvelés;
  • A filmgyártás sajátosságainak ismerete;
  • A szakterület-specifikus terminológia ismerete és megfelelő használata;
  • Általános ismeretek a film és a média területén.

 

Egyenlő pontszám esetén különbözeti kritériumok:

  • Az államvizsga (BA) jegye,
  • Az érettségi vizsga összesített jegye

 

Az értékelés a felvételi bizottság által adott jegyek átlaga alapján történik, mely két tizedesjegy pontossággal kerül kiszámításra.

 

MEGJEGYZÉS: A sikeres felvételhez szükséges jegy nem lehet kisebb, mint 6 (hat).

 

A 2021-es évi júliusi felvételi eljárás ütemterve (MA):

Július 12 – 15. Felvételi beiratkozás
Július 16. A felvételizők listájának kifüggesztése
Július 23. Vizsga-interjú (online)
Július 26. Előzetes eredmények kifüggesztése (a kar honlapján: http://teatrufilm.ubbcluj.ro)
Július 27 – 28. A felvételt nyert diákok általi visszaigazolás az államilag támogatott vagy költségtérítéses helyek elfoglalására vonatkozóan (14.00 óráig)
Július 29. A végleges eredmények kifüggesztése (a kar honlapján: http://teatrufilm.ubbcluj.ro)

Az online vizsga időbeosztása a kari weboldalon lesz elérhető.

***

A 2021-es évi szeptemberi felvételi eljárás ütemterve (MA):

Szeptember 6 – 8. Felvételi beiratkozás
Szeptember 8. A felvételizők listájának kifüggesztése
Szeptember 9. Vizsga-interjú
Szeptember 10. Előzetes eredmények kifüggesztése (a kar honlapján: http://teatrufilm.ubbcluj.ro)
Szeptember 14. A felvételt nyert diákok általi visszaigazolás az államilag támogatott vagy költségtérítéses helyek elfoglalására vonatkozóan (14.00 óráig)
Szeptember 15. A végleges eredmények kifüggesztése (a kar honlapján: http://teatrufilm.ubbcluj.ro)

Az online vizsga időbeosztása a kari weboldalon lesz elérhető.

 

BEIRATKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK:

A beiratkozás ONLINE történik. A jelentkezők a megadott internetes platformra feltöltik az aláírt, és szkennelt dokumentumokat. Kivételt képeznek ez alól a kért 3×4 cm-es fényképek, amelyeket a szemtől-szemben történő oktatás megkezdésekor személyesen kell beadni. A felvételiző vállalja a felelősségét annak, hogy a benyújtott iratok és dokumentumok megegyeznek az eredetiekkel és hitelesek. Erre vonatkozóan a felvételizőnek saját felelősségre aláírt nyilatkozatot kell tennie.